Pokolszemkristaly
Sci fi fantasy regeny
2.fejezet
Az utolsó lidérc.
Késő éjszaka volt, a hold ezüstösen ragyogott, az emberek birodalmára.
Árion fényei ide is halványan áthatoltak, az erdőn keresztül.
A három sötét köpenyükbe burkolózó alak még se gyönyörködött bennük. Remegve álltak az erdő közepén és várták öt a névtelen megbízott, aki sosem mutatta az arcát, mindig csuklya takarta és nem mutatkozott közöttük.
Az alacsonyabb suttogva megszólalt
- Siethetne jöttével a megbízónk, lefagy a kezem.
-Na persze inkább a nemesebb testrészed fagy le mi Bárd.
Suttogta a foga között a társa a kövérebb alkatú
- Igen te biztos jobban tudod Yorin, mert megnézted álmomban. Sőt talán meg is fogtad. Yorin dühösen fordult meg, és húzta volna ki a tőrét, ha a harmadik a vezérük nem szol rájuk.
- Hagyjatok abba, a munkára koncentráljunk, hátha többet fogunk kapni, mint amennyit adni akar a megbízónk, kifosszuk, aztán megöljük.
- Igazad van, Főnök, bár csak bolond lehet, aki egy vacak poros pergamenért ennyit kockáztat, vagy varázsló, de azok se veszik hasznát. Majd később rendezzük le a dolgot Bárdal, mert én nem az övét néztem, meg hanem az anyjáét.
- Yorin elég te az anyádat eladtad szajhának, egy talonért egy sör áráért, még én is megvettem az ilyesmit, Még ha a pengémmel sok ember torkát átvágtam, és özvegyeket, nőket raboltam ki. Elszédítettem őket szépségemmel elcsaltam őket vagyonukkal az erdőbe majd kifosztottuk őket. Szolalt meg a vezérük ismét csendesen.
- Igazad van főnök még én se tettem ilyet az anyámmal, pedig kitagadott és szajha volt, de az anyám. Álmában megfojtottam, szép halála volt.
Te vagy az ész köztünk, és a szépség emlékszel arra a hajadonra, akit annyira megigézet a szépséged, nem érdekelte, hogy kirabolod és meggyaláztad és mi is végig mentünk rajta. Utánad ment és még akkor is veled tartott volna, ha meg nem hal.
Hizelget Bárd a Főnöknek.
A férfi a csuklya alatt megrezzent, és durván mosolygott.
Hirtelen egyszerre hallgattak el, hallották valaki közeledtét.
- Megérkezett sóhajtották egyszerre megkönnyebbülten.
Tudták tiltott, amit tesznek útonállóknak, születtek, nem tehetek mást és nem akartak lemondani a könnyű pénzszerzésről.
Az a legenda járta, hogy a lelkek tava veszélyes hely. Valaha itt nyugodtak az igazi lidércek. A nagy csata után állt egy földbe mélyedt titkos szentély a közelében, ahova csak a halottak szellemei és a megszentelt szerzetesek léphettek be.
Nem tudták mi a szentély neve, gyermekkorukba sok rém mesét hallottak róla.
Árion óriási birodalmában minden anya, legyen tünde vagy ember, vagy törpe erről a helyről mesélt gyermekének.
Az elsők itt győzték le a gonoszakat, köztük a névtelent, akinek nincsen neve.
Sok éjlidérc odaveszett kihaltak, akik a legenda szerint szellemektől származtak.
A kőszentély őrizte a démonokat, éjlidérceket, az elsőket, akik odavesztek a háborúban. A legenda szerint sok szellem is részt vett a névtelen elleni csatában, de az legyőzte őket. A tündék összefogtak az éjlidércekkel és legyőzték azt a borzalmat, amely minden halandó világát veszélyeztette.
Az a borzalom melynek testét áttetsző ezüst indák diszitteték, magába szívott minden élő lelket, lüktettek az erei, a fák meghaltak a közelében.
A legendák szerint a kőszentélyben őrizték az első lidérc testét, Wolf Mordot .
Ö győzte le a névtelent évszázadokkal ezelőtt a nagy csatában.
A legnagyobb hőst az obirodaomban I. Árion tünde király után, aki csak félig volt ember, a szellemeknek parancsolt, ö volt az utolsó igazi éjlidérc.
A megbízásuk az volt, hogy lopjanak el egy szent tekercset, amely a hős sírjába van rejtve. Nem tudták mire kell egy vacak régi tekercs a megbízójuknak, aminek csak a fele volt meg, de nem kérdeztek, tették a dolgukat.
Nem kis dolgot kért tőlük, hatoljanak be az ősi szentélybe és legyenek istenkáromlók hullarablók. Áltálába ez nem volt probléma még az anyjukat is eladták volna, de itt az elátkozott köszentélyröl volt szó. A legelvetemültebb bűnöző is félte és tisztelte ezt a helyett. Nem tudtak róla, hogy létezik ez a hely, legendáknak gondolták gyermekmesének, hitték.
Megszerezték a tekercset, három társuk odaveszet, de annál több marad nekik.
Annyi aranyat fognak kapni, amellyel jól ellesznek.
Az idegen leszállt a lováról, hangtalanul mintegy árny, aki nem ebbe a világba tartozik. A csuklya alatt mintha semmi nem lett volna, nem hallották a légzését.
Volt valami különösen félelmetes az idegenben.
Az idegenek nem volt árnyéka sem a lovának, mintha beolvadt volna az erdő sötétségébe. Reszelős ellent, mondást nemtürö suttogó hangon megkérdezte.
- Meg van e az amivel megbíztalak titeket. A lelkek tekercsének darabja.
A magas vékony csuklyás merészen közelebb lépet a mozgása kecses volt mintegy nőé, kivált társai közül karcsú magas törékeny alakot sejtettet a csuklya.
Ö volt a főnök a három közül és a legfiatalabb.
Az idegen felé nyújtotta a tekercset, de félúton megállt a kezében, mert rémületére azon a rúnák felizzottak mintha vérrel írták volna, amint az idegen felé tartotta. Az idegen gyorsan elvette kesztyűs kezével.
Még így is érezte a sötétséget és valamit.
- Igen, ha megfizeted, de én kíváncsi lennék miért ér neked ez az értéktelen hiányos pergamen ennyit, bár ha jól megfizeted nem a mi dolgunk. Szolt szemtelenül.
Felhajtotta csuklyáját a bizalom jeleként, mert így volt szokás a legelvetemültebb bűnözőknél is.
Arany barnás szőke haja kócosan omlott a vállára, arca szép volt emberhez képest, de átlagos. Nem nézett fel mintha csak a földet fürkészné.
Az idegen nem fedte fel az arcát.
- Az nem a te dolgod jól megfizettelek benneteket. Itt a fizetségetek másik fele, megdolgoztatok érte sirrablok, mondta gúnyosan.
Köpenye alá nyúlt és erszényéből bíbor vörös rubintokat dobott a földre.
A többiek mohon szedegették fel a rubintokat, elvakította őket a kapzsiság, de a fiatalabb, aki felhajtotta a csuklyáját nem nyúlt a drágakövek után.
Inkább elszörnyedt a felismeréstől, de késő volt
A társai amint a kövekhez értek elfeketedet a testük és minél több drágakövet, szedtek fel annál feketébb lett a testük észre, se vették, csak mikor a nyakukat elérte az iszonyat, s elkezdtek rohadni a húsuk levált csontjaikról, belülről a testük éget, kiáltottak volna sikítottak, volna. Elevenen égtek belülről, és még éltek. Aztán elporhadtak,csak a sötét rozsdás páncéljuk maradt meg és szakadt köpenyük a földön egymagukba. Az idegen meg se rezzent csak állt némán, mint valami démon.
A szőke útonálló rémülten tekintett rá. Elrettent de nem rémült meg, gyorsan a tudatából előtört egy ősi nyelv. Eldadogott hangosan egy védő gyermek imát, amelyet gyermekként bölcsőben halott nemtudja kitől. Tudta nem védheti meg egy régen tanult ősi ima, amelyről anyja azt mondta, megvédi a gonosz varázslatoktól. Nagyon szerette valamikor az anyját, még ha az emberek durván, kitaszították őket, mivel sehova se tartozott, se, nem tünde se nem ember, bosszúból kihasználta ezt a szépségét, és ez volt a fegyvere mikor kihasználták a nők és férfiak. Gyermekként sokszor áldozatul esett szépségének.
Anyjával egy bordélyba volt kénytelen élni, hamar meg tanult ölni. Aztán
Érezte itt a vég, talán megérdemli annyi nőt ölt meg és gyalázott meg.
- Nocsak, nocsak egy félember, aki imát tud mondani I. Arion tünde király elfeledett ősi nyelvén.
Szolalt meg az idegen és elgondolkozott.
A szemed elárult, csak I. Árion királynak volt a birodalomban ilyen tekintette,amely vonz.
Ezüstszínű s mélykék. Bár a festményeken máshogy ábrázolták, így valójában csak a királyi család tagjai tudták milyen a szeme. Valóban igéző szemek.
Ha tudná ezt az a ringyó Meredith tündekirálynő.
S szolgám lesz a nemes tündekirály fattya gondolta az idegen gyűlölettel.
Mennyire meg fogja alázni jobb lesz, mint megölni,bosszut áll mindenkin.
S meg van a tekercs is,amely elvezet a kristályhoz,amely olyan nagy hatalmat adott az ősőmnek Mort Wolf nak.
Pokolszem kristály...A hatalom köve.
- Megkímélem az életed, cserébe szolgálni fogsz, hasonlítasz egy királyra, öröm lesz téged a szolgámnak mondani, bizalmam jeléül megmutatom az arcom. Mondta nevetve a nevetése nem hasonlított élőhöz.
Az idegen felhajtotta a csuklyáját, a fiú elszörnyedt.
- Mi az igazi neved suttogta a hang,
Ariones suttogta fájdalmán keresztül melyet az idegen, féri arc szépsége okozott, de az egyik fele el volt csúfítva a bal arcán fel volt sértve. Fehér bőre áthatott a sötétben.
Azt hitte, már nem léteznek.
A z arc másik része csodás volt az útonálló beleszeretett, csodálattal tekintett rá amint rátekintett de az idegen sötét szeme, amelybe belenézett a borzalmakat adta vissza és érezte kiállt a torka kiszáradt és szédül.
Erős görcs kapta el a testét, és mély vágásokat kezdett érezni a testén. A fájdalom nem akart szűni, de ö mégis tovább akarta látni, ezt a szép arcot. Eszébe jutott az a lány a sok közül, aki képes volt azok után, hogy az emberei végig mentek, rajta mert nekik adta öt, és ö nyilvánosan megalázta, ellopta a vagyonát, levetkőztette és kidobta. Képes volt a lány, aki nemes királyi sarj volt, követni öt a szépsége miatt. Most kezdte érteni, tudta nem menekülhet Bár tudta ez a szépség veszedelmes, az emberek rá néznek és kívánják, de a félelem és valami taszítja őket ettől a szépségtől, inkább túlviláginak látják, sőt a démonokat is vonzotta, minden lényt ezen a földön.
A távolból hallotta az idegen hangját, félt és vágyakozott egyszerre ez után az arc után. Sikított és sikított a félelemtől és valami más érzéstől, ami idegen volt számára.
.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése